| HÍREK : 6. Forduló Hosszúpályi-Ebes |
6. Forduló Hosszúpályi-Ebes

Hosszúpályi - Ebes
0:2 (0:0)
Egy döntetlen szagú mérkőzésen a 2. játékrész végén nyerte meg csapatunk a mérkőzést és gyűjtötte be az értékes 3 pontot.
A hazaiak az első játékrészben fegyelmezett bátor játékkal rukkoltak elő a támadó focit nem feladva így kemény összecsapások, párharcok alakultak ki a pályán néhol már a durvaság határait súrolva. Ebesi oldalon volt inkább a mezőnyfölény, de érdemleges megmozdulás vagy helyzet nem nagyon alakult ki az első félidőben így a csapatok gól nélkül fordultak a 2. játékrészbe.
A 2. félidőben már eseménydúsabbá vált a mérkőzés az első igazán nagy lehetőség Olajos Gergő nevéhez fűződik, aki egy kontra játékot követően a védelmünk mögé került Tömöri mellet eltolva az 5-ös sarkáról méterekkel a kapu fölé lőtte a labdát. Csapatunk ezt követően folyamatosan az ellenfél térfelén tartotta a labdát és a 83. percben egy szép összjátékot követően Domokos Imre a hálóba talált ezután nem sokkal Mészáros Tamás pályára lépését követően már gólhelyzetbe is került és a 93. percben pedig egy félpályás vágta után a kapust kicselezve gólpasszt adott Gömze Antalnak, aki így beállította a 0:2-es végeredményt.
Góllövők: Domokos Imre(83.p), Gömze Antal(93.p)
Hosszúpályi SE:
Fehér Gábor
Erdei Zoltán, Sándor Tibor, Patka József, Horogh Ferenc(Szabó Balázs 90.p)
Nagy Sándor, Czibere Balázs, Horváth Gergő(Debreceni Zsolt 70.p), Olajos Gergő István
Nagy Attila(Lakatos József 76.p), Lakatos Norbert
Kispad: Sallai József, Lakatos Tivadar, Kontra Dávid
Sárgalap: Fehér Gábor, Lakatos Norbert
Jók: Olajos Gergő István, Patka József, Sándor Tibor, Czibere Balázs
Edző: Selyem Nándor
Végig a kezünkben volt a mérkőzés. A helyzetek nagy részét kidolgoztuk, ami öt százszázalékos helyzetben mutatkozott meg. Három lesgólunkból egyet sem ítéltek meg, és a végén a rutinos játékosokból álló ellenfél megszerezte az első találatot, majd az utolsó utáni pillanatokban, kiélezett mérkőzésen kaptuk a második gólt. A csapatom maximális teljesítményt nyújtott, és nem biztos, hogy a csapat vesztette el a mérkőzést. 2011. november 12.-e óta ez volt az első bajnoki vereségünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, és minden gratulációt megérdemel a csapat.
Ebes KKSE:
Tömöri Gergő
Bernáth Gergő, Barabás Zoltán(Gömze Antal 70.p), Szabó Gábor, Szabó Gergely János
Nagy Milán(Domokos Roland 62.p), Nagy Zsolt(Leiter Bálint 90.p), Nagy Imre(Matolcsi Sándor 85.p), Boruzs Tibor(Kanál Roland 62.p)
Domokos Imre(Mészáros Tamás 91.p), Nagy Dávid(Leiter Krisztián 80.p)
Sárgalap: Barabás Zoltán, Szabó Gergely János, Nagy Dávid, Kanál Roland
Jók: Tömöri Gergő, Szabó Gábor, Nagy Imre
Edző: Szabó László
Gulácsi Bence: Korrekt játékvezetés mellett szenvedve, küszködve is nyerni tudtunk. Igazi csapattá értünk…

|