| HÍREK : Homokban is parádés |
Homokban is parádés

Szala három gólt is szerzett a strandfoci bajnokság döntőjében!
Az internetnek köszönhetően sikerült elérni kapusunkat Szalánczi Zoltánt, aki augusztus első hétvégéjén az NSL vagyis a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga döntőjében szerepelt a siófoki MLSZ Beach Arénában. A Goldwin Pluss kapuját védte és csapata, csakúgy mint ő, nagyszerű teljesítményt nyújtva szerezte meg a bajnoki címet. Nagyon faggatni nem kellett, mert a kellemes fáradság ellenére örömmel mesélt a gondolatairól és érzéseiről.

Szala bal oldalt (fotó:Goldwin Pluss)
A 2013-as évben úgy gondolom nagyon sok szép sikert tudtam elérni a csapataimban, ugyanis nagypályán az Ebessel bajnoki címet és feljutást tudtunk elérni az Nb3-ba, a Deac futsal csapatával ki tudtuk harcolni az Nb1-es tagságot az idei szezonra is, illetve most a Goldwin csapatával meg tudtuk védeni bajnoki címünket egy parádés mérkőzésen, ahol az Nb1 legjobb kapusának is választottak.

fotó: Szala album
Nagyon jó érzés ezeket átélni, mert egy sportolót legyünk őszinték, leginkább a sikerek motiválnak. Szerencsére minden csapatomban remek a közeg és élmény játszani, így ha kicsit nehéz is összeegyeztetni, de mindig szép élményekkel gazdagodom. Titka leginkább a csapategységben rejlik a sikereknek, mert az alázatos munka mellett szerintem ez a legfontosabb része a csapatsportoknak. Remélem az idei évben is sikerül ennyi dologban helytállnom, és még több sikert elérnem mind a sportban, mind a magánéletemben.

MLSZ STRANDLABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
Goldwin Pluss–Bonyhád 12-6
GOLDWIN: Szalánczi (3) – Fekete V. (2), Besenyei (5), Takács, Vernyik. Cs.: Angyalos, Csomós, Őri D., Fekete T. (2)
BONYHÁD: Komáromi – Jaksa (1), Preininger (1), Sebestyén (1), Máté R. (1). Cs.: Kácsor, Kirch, Dénes (1), Máté N. (1), Kardos
Végeredmény
1. GOLDWIN PLUSS
2. Bonyhád
3. Energia SC
4. Aramis
Fair Play díj: Vasas SC
Gólkirály: Máté Róbert 36 gól
A bajnokság legjobb kapusa: Szalánczi Zoltán
A bajnokság legjobb játékosa: Besenyei Ferenc
|